Tél és nyár 3 nap alatt? Großglockner és Salzburg – alpesi kirándulás Ausztriában
Régi vágyunk volt a legendás Großglockneri panorámaúton végigautózni. Nekünk csak 3 napunk volt erre az utazásra, de ha van időtök, akár több hetet is el lehet tölteni ebben a csodálatos térségben. Ezernyi látnivaló és kikapcsolódási lehetőség vár. A három nap rendkívül sűrű és fárasztó volt, de megérte, mert valóban a világ egyik legszebb részét láthattuk. Ebben a cikkben megmutatom Großglockner és Salzburg legszebb látnivalóit és azt hogy, hogyan tudod a legtöbbet kihozni egy itt töltött hosszú hétvégéből.
Gyakorlati tudnivalók:
Mennyi időre érkezzünk?: Mi három nap alatt tettük meg ezt a közel 1500 km-t, nagyon sok mindent meg tudtunk nézni ennyi idő alatt is, de akár három hetet is el lehetne itt tölteni, annyi a látnivaló, és ha jó az idő a tavakban fürdeni is lehet.
Mikor érdemes ellátogatni?: A Großglockneri panorámautat általában május elején nyitják meg, október végén, november elején pedig lezárják a téli szezonra. Májusban még sokszor méteres hófalak vannak az út mentén. Mi június végén voltunk, a hegytetőn még hó volt és rettentő hideg, de itt nyáron is előfordulhat extrém időjárás. Ha csak túrázni szeretnénk a környéken, akkor a tavaszi vagy kora őszi időszak is megfelelő, de ha a tavakban is szeretnénk megmártózni, akkor inkább a nyári hónapokat válasszuk.
Mennyire drága?: Az árak nagyon hasonlóak az itthoni árakhoz. Ne autópályán tankoljunk, mert ott a benzin 2,3 euró volt, a városokban 1,45 euró, ez elég nagy különbség. Az autópálya-matrica 9,9 euró (10 napos). A Großglockneri panorámaút 40 euró/autó. A buszjegy a Sasfészekhez oda-vissza 28 euró/fő. A hegyi libegő 30 euró/fő. A salzburgi várba a felvonó 11 euró/fő. Ne felejtsétek! A boltok (még a szuvenírboltok is) szombaton délután hatkor bezárnak, vasárnap pedig zárva vannak, a leglátogatottabb helyeken is. Csak az éttermek, kávézók voltak nyitva. Az éttermekben, kávézókban hasonlóak az árak, mint itthon.
+ Tipp: A távcsövet semmiképpen se hagyd otthon! Tiszta időben kilométerekre el lehet látni
3 napos útiterv
- 1. nap: a Wörthi tó érintésével érkezés Heiligenblutba
- 2. nap: Großglockner – Sasfészek – Salzburg
- 3. nap: Salzburg és hazautazás
Részletes útiterv
1. nap: Utazás Heiligenblutba
Az első napon korán reggel elindultunk a 650 km-re fekvő
Heiligenblutba, a Wörthi-tó érintésével. Bár a Wörthi-tó partjáig autópályán
mentünk, nem haladtunk túl gyorsan, mert az osztrák autópályán rengeteg 100 és
80! km/h-s korlátozás található. A tóparti Pörtschach kisvárost választottuk
megállóhelynek, ahol egy kis félszigetet
körbe lehet sétálni a hangulatos sétányon, s megcsodálhattuk a gyönyörű zöld
színű tavat. Számos étterem, kávézó is található itt. Bár sajnos nem sokáig
élvezhettük a látványt, mert hirtelen egy vihar érkezett jégesővel és
szélviharral. Ahogy továbbindultunk, a légkondit átkapcsoltuk fűtésre. 33
fokról hirtelen 14 fokra hűlt a levegő.
Utunk további részén gyönyörű alpesi tájon haladtunk tovább, egyre magasabbra. A hegyoldalakon rengeteg vízesést láttunk. Több helyen is megálltunk megcsodálni a tájat és a falvakat. Nagyon szép vízesés például a Jungfernsprung, ami Heiligenblut előtt található. Itt kiépített parkolóban meg is lehetett állni. Késő délután érkeztünk meg heiligenbluti szállásunkra, egy kis családi panzióba.
Heiligenblut nagyon hangulatos kis település hatalmas hegyek
között. Több túraútvonal indul innen, felvonóval is feljuthatunk az egyik
hegyre. Már itt is szédítően magasak a hegyek, és a hegycsúcsok még havasak voltak
júniusban.
Szállásunk Heiligenblutban: Pension Bergkristall
2. nap: Großglockner - Sasfészek - Salzburg
Másnap reggeli után korán elindultunk az Ausztria legmagasabb pontja, a 3.798 méter magas Großglockner alatt elhaladó panorámaúton. Érdemes minél korábban indulni, ilyenkor még szinte senki nincs az úton. Lassan haladhattunk, meg tudtunk állni minden kis megállóhelyen. A 48 km hosszúságú úton rengeteg kilátóhely, 12 állomás, tanösvények, vendéglátóhelyek találhatóak.
Az út rendkívül jó minőségű. Rengeteg helyen álltunk meg, mindenhonnan
csodálatos volt a látvány. Mindenfelé hatalmas hegyek, vízesések, vadvirágos rétek. A
Kaiser-Franz-Josefs ponthoz mentünk, ami
2.369 méter magasan fekszik. Ez egy kilátóhely
közvetlenül a Großglokneren Ausztria legnagyobb gleccsere, a Pasterze mellett. Itt ha van szemfülesek vagyunk láthatjuk a
hegyoldalon élő mormotákat is. Szerencsénkre mi láttuk is őket, de nem sokáig tudtunk
gyönyörködni
a látványban, mert itt már nagyon hideg volt (1 fok), és a szél is fújt.
Bár
télikabátban voltunk, nem sokáig bírtunk kint lenni, úgyhogy tovább indultunk.
Akkor még nem sejtettük, hogy többet nem fogunk látni a csodás tájból. Ahogy
elértük Fuscher Törl-t, ahol egy emlékhely is található, felhők érkeztek a
hegyre. Sajnos az út további részéből semmit nem láttunk, még magát az utat
sem, a GPS-n néztük merre kell kanyarodnunk, körülbelül fél méter volt a
látótávolság (bár ez jó ok hogy egyszer vissza kell még jönnünk ide).
Ahogy leértünk a hegyről, újra naposabb
lett az idő, és pár km után már 20 fok volt. Tovább mentünk a következő
úti célunk felé. Kehlsteinhaus, vagyis Sasfészek. A Sasfészek Adolf Hitler nyaralóháza
volt, ma étterem üzemel benne, s turistalátványosság. A ház 1.834 méteres
magasságon található, vagyis újra egy magas hegy következett. A Sasfészekhez
csak a 849-es RVO busszal juthatunk fel (aki nagyon fitt az gyalogosan is felmehet), amely
Obersalzberg-ből indul 25 percenként. Innen is lenyűgöző volt a panoráma, az idő
pedig napos és tiszta, bár csak 100 km-re voltunk Großglocknertől. Ezután
tovább indultunk Salzburg felé.
Salzburg előtt véletlenül vettünk észre egy
hegyi libegőt az út mellett, Grödig városka mellett. Megálltunk, és még pont az
utolsó járattal felmentünk a hegytetőre, 1.800 méter magasra (a harmadik
hatalmas hegycsúcs a mai napon). Innen már Salzburgot is láthattuk, és itt
már újra nyári idő volt. Késő délután értünk Salzburgba, lepakoltunk a
szállodában, és egy gyors pizzavacsora után még elindultunk felfedezni a
várost.
Salzburgról sokszor hallottuk már hogy milyen szép, milyen hangulatos,
de Mozart szülővárosa minden várakozásunkat felülmúlta. Nem véletlen hogy az
UNESCO Világörökségünknek részévé nyilvánította a várost. A Hohensalzburg vár, a Dóm,
a Mirabell-kastély, Mozart szülőháza, a bevásárlónegyed, a régi macskaköves
utcák, a terek, a kapualjak, felsorolni sem lehet mennyi látnivaló van a
városban. Késő estig sétálgattunk a belvárosban, hogy minél több mindent meg
tudjunk nézni.
Szállásunk Salzburgban: Hotel Via Roma
3. nap: Salzburg és hazaút
A harmadik, vagyis utolsó napunkon is korán indultunk, hogy amit még lehet, megnézhessünk Salzburgban. A várat is ezen a napon néztük meg. Ide gyalog is feljuthatunk, de mi inkább a felvonót választottuk, ami hasonló mint a budai várban. Ami nagyon meglepett Salzburgban, hogy szinte mindenki biciklivel jár. Tömött sorokban sorakoznak a biciklik a város nevezetességeinél, az utcák nagyon tiszták és rendezettek. Így nyáron van egyfajta riviérai hangulata a városnak, az éttermek előtti teraszokon baráti társaságok iszogatnak, a város utcáit megtöltik a turisták.
Egész délelőtt nézelődtünk a városban, majd elindultunk hazafelé. Útközben még megálltunk az Atter-tónál (Attersee), ami nem annyira híres, de ez is egy gyönyörű tó. Ezután elindultunk haza, még hosszú út állt előttünk. Nagyon elfáradtunk ebben a három napban, de az élmények mindenért kárpótoltak minket. Rengeteg hihetetlenül csodás helyet láthattunk.